A megélhetést általában a pénz teszi lehetővé. Vajon van-e dolga a hívő emberek közösségének a megélhetési ügyekkel?
A válaszink erre a kérdésben egy határozott igen! Amikor a Jakab levele 2. fejezete a hitet élőnek bizonyító cselekedetekről beszél, akkor sokan elfelejtik, hogy ott a Szentírás teljesen egyértelműen meghatározza milyen cselekedetekről van szó. A keresztény közösségnek segítenie kell a tagjait abban, hogy minden hívő fizikai szükségletei ki legyenek szolgálva. Ez egyértelműen az emberhez méltó megélhetésről szól, hogy minden hívőnek legyen ruhája, étele és fűtött otthona. Ez drámai megállapítás, mert a mai világ uralkodó felfogása egy hamis dilemmát állít az emberek elé: halakat adsz a rászorulónak vagy megtanítod halászni?
Ez a dilemma már a felvázolt elméleti helyzetet tekintve is sántít, mert egy éhségtől remegő ember nem lenne képes halászni, hiszen az kemény fizikai munka. Sőt, halászni sem lehet csak úgy, meglehetősen sok befektetést igényel. Ráadásul nem is kell választani, hanem mindkét dolgot meg lehet tenni egyszerre. Hogyan?
Annak idején Russell valóban vallási közösséget szervezett, de mellette rengeteg üzleti ügye is volt. Ma már kevés helyen beszélnek arról, hogy ezek az üzleti ügyek a hozzá társuló hívők megélhetését is segítették. Sajnos ez a gyakorlata nem maradt élő, még a hozzá hű szervezet is eléggé sokat módosított ezen, így pont a lényeg veszett el.
Amikor a gyülekezetünk megalapításra került, akkor kísértetiesen hasonló körülmények voltak, mint a jelenünkben. A rurális területen élő emberek szolidárisak voltak a hozzájuk közel élőkkel, mivel az itteni élet másképpen nem tartható fent. Az emberek sokféle valláshoz tartoztak, de ezzel a különbséggel nem foglalkoztak, mindenki segített ott, ahol éppen arra szükség volt. Az akkori gyülekezet kimaradt a Bibliakutatók üzleti ügyeiből, mivel a nagy távolság miatt nem lehetett bekapcsolódni a hálózatba.
Amikor az 1930-as években értesültünk a PBI-ről, vagyis a Russellhez hű szervezetről, elsődlegesen azért nem csatlakoztunk hozzájuk, mert a szerénynek nevezett anyagi hozzájárulás semmilyen előnye nem juthatott el ahhoz, aki a magyar vidéken élte az életét. Egyébként ez ma sem jelentéktelen tényező abban, hogy egy gyülekezet sem csatlakozik Magyarországról a PBI-hez.
A Bibliakutatók természetesen ismerték Russell gyakorlatát, csak azt nem lehetett semmilyen módon honosítani az 1930-as évek elejéig. Akkoriban azonban egyre több olyan dolog akadt a vidéken élők körül, ami a városi embernek értékes lehetett, így kialakult az első hálózat. Ez a hálózat azt biztosította, hogy a környékünkön lévő gazdálkodás keretében előállított javaknak egy jól fizető piacot szerezzen. A háborús front közeledtével ez a hálózat is összeomlott, ahogyan a közigazgatás is. Az új helyzetben ez a hálózat már nem működhetett, mivel alapvetően módosultak az igények.
A második világháború után más felekezethez tartozó helyiekkel építettünk ki egy kereskedői láncot, amely a helyi termelőknek segítette jó áron eladni a termékeket. Ez egy igényvezérelt piac volt, ugyanis jelezték mit szeretnének, azt pedig közös munkával állítottuk elő. Nagyon sokat köszönhettünk azoknak, akik nagyvárosokba költöztek, mert rajtuk keresztül is eljutottunk értékesítési lehetőségekhez. Sőt, egy időben még a Néphadseregnek is szállítottunk egy olyan befolyásos embernek köszönhetően, aki a környékünkről származott!
A rendszerváltás éveiben észrevettük, hogy az új feltételek még kedvezőbb feltételeket kínálnak. A korábbi évtizedekben ugyanis nem tudtunk közvetlenül értékesíteni, muszáj volt a megjelölt szövetkezeteket bevonni a folyamatba, mivel ez volt a legális ügymenet. A rendszerváltás után azonban mód nyílt arra, hogy ezeket a kényszerű együttműködéseket kikerüljük. Ez nagyjából azt jelentette, hogy az értékesítési lánc rövidülése miatt a közreműködők profitja megduplázódott.
Alapvetően a gazdaságaink élelmiszert állít elő, ráadásul minőségi élelmiszert. Az előállított mennyiségek kijelölik a helyünket a piacon, ezért a nagy bolthálózatok elérhetetlenek a számunkra. Többször is kezdeményeztünk ebben változást, de sajnos érdemi lépésekre senki nem volt hajlandó. E miatt helyi eladási pozíciókat céloztunk meg és ha nehezen is, de meg tudtuk tartani őket.
Egy elszigetelt térségben azonban szükség van sokféle szakemberre is. Például nálunk nem létezik tömegközlekedés, ezért sokaknak van autója, de autószerelők nincsenek. Ezért a közösségünk tagjai összehoztak egy jól felszerelt autószerelő műhelyt és felkínáltuk azt egy olyan szerelőnek, aki vállalta, hogy ide költözik. Ugyanígy mi szerveztük le, hogy legyen a környékünkön könyvelő, ügyvéd, villanyszerelő és hosszan folytathatnánk a felsorolást. Nem egyszer arra is volt példa, hogy kifizettük valakinek a több éves tanulmányait, így ő lett a helyi szakember azon a szakterületen.
Az elvünk az, hogy amennyire lehetséges, igyekszünk egymás szolgáltatásait, termékeit igénybe venni. Sajnos a szakemberek hiánya oda vezetett, hogy sok esetben nincs is a közösségünkön kívül biztosított szakembereken kívül más, így jelentős várólista alakult ki. Ez a rendszer azonban biztosítja azt, hogy legális jövedelemszerző tevékenysége legyen szinte mindenkinek. Ez akkor is így lenne, ha hirtelen rengeteg ember költözne ide, mivel előnyben részesítjük a közösségünkhöz tartozó szakembereket.
Ez a rendszer nagyon sokat segít abban, hogy a gyülekezetünk tagjainak legyen egy megélhetést biztosító egzisztenciája. Arra nem elég, hogy a különböző gazdasági folyamatok negatív hatásai alól kivonjuk magunkat, így egy recessziót ugyanúgy megérzünk, mint az országban élők többsége. Azt viszont garantálja, hogy élelme, ruházata és lakhatása mindenkinek legyen, ami a mai világban nagy dolog. Pedig nem kellene az legyen, hiszen egymást segíteni az élő hit bizonyítéka. Ez volt az, amit Russell eredetileg tervezett!
A kép Mohamed Hassan képe (Pixabay).